Először érkezhet észak felől is földgáz Magyarországra

Aláhúzta, hogy az üzemanyag-kereskedelem mellett a földgázvásárlásra is szeretnék kiterjeszteni ezen együttműködést, és a diverzifikáció szempontjából új lehetőség nyílik északról, hiszen a lengyelországi Gdanskban olyan újabb terminál épül a cseppfolyósított földgáz fogadására, amely immár nem a belső fogyasztást, hanem AZ EXPORTOT FOGJA KISZOLGÁLNI 4-4,5 MILLIÁRD KÖBMÉTERES ÉVES KAPACITÁSSAL.

Először érkezhet észak felől is földgáz Magyarországra azáltal, hogy a lengyelországi Gdanskban új LNG-terminál épül, erről politikai megállapodás született a felek között – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Karpaczban.

Az Európai Unió nem hajlandó ehhez finanszírozást biztosítani, ami probléma, hazánk a délkelet-európai országokkal szorosan együttműködik a kapacitások bővítésén.

Az oldal kényelmes használatának érdekében oldalunkon cookie-kat (sütiket) alkalmazunk.